60. Amikor nem vagyunk felkészülve az imáink meghallgatására

Amikor az imák meghallgattatnak, de az imádkozók erre nincsenek felkészülve

„Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet. 6. És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak. 7. És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala, és mind a ketten immár idős emberek valának. 8. Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt, 9. A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen. 10. És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején; 11. Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől.
12. És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt. 13. Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. 14. És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; 15. Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. 16. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 17. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. 18. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős. 19. És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. 20. És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.” (Luk. 1,5-20)

=o=

„És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától. 12. És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala. 13. És mikor Péter zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:  14. És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter áll a kapu előtt. 15. Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. Ő azonban erősíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ő angyala az. 16. Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitották, megláták őt és elálmélkodának.” (Apcs. 12,11-16) 

 =o=

Mindannyian ismerjük azt a tapasztalatot, amikor valamiért imádkozunk, valamit kérünk Istentől, és bizonyára rendelkezünk a meghallgatás tapasztalatával is, de átéltük már azt is, amikor Isten valamiért nem adta meg azt, amit kértünk. Ennek több oka lehet. Például hogy tudja, hogy amit kérünk, az nem szolgálná a javunkat. De az is lehetséges, hogy nem hittel kérjük, vagyis magunk sem hisszük igazán, hogy a kérésünk meghallgatásra talál, és esetleg mi magunk lennénk legjobban meglepve, ha ez mégis megtörténne. Valahogy úgy, ahogy az a fenti két esetben is történt.
Mindkét esetben komoly hívő emberek kértek valamit Istentől. (Zakariásék esetében ugyan nem olvasunk kifejezetten imáról, de feltételezhetjük, hogy életük egy szakaszában imádkoztak utódért, ha ezt később, a korukra tekintettel esetleg már fel is adták.)
A második esetben Isten ügyéért, az egyik apostol szabadulásáért imádkoztak.
Az elsőben látszólag egy személyes kérés volt a tét, utód egy meddő házasságban, de a végül megszülető gyermekről Jézus később azt mondta, hogy "az asszonyoktól születettek között nem támadt nagyobb nála" (Mt. 11,11), és meghatározó szerepet töltött be Isten művében.
Vagyis mindkét esetben döntő jelentősége volt annak, hogy amit kérnek, az megtörténjen. Feltehetően ezért teljesítette Isten a kérésüket a látványosan megnyilvánuló hitetlenségük ellenére is. Ki tudja ugyanakkor, hogy a mi nem kifejezetten üdvtörténeti jelentőségű kéréseinkből hány hiúsul meg pusztán azért, mert Isten látja, hogy nem hittel kérjük és ezért ugyanolyan meglepetésként, készületlenül érne bennünket kéréseink teljesülése, mint őket a fenti két példában!
Péter apostol esetében szinte komikus, hogy miután imádkoznak érte és kapják a hírt, hogy a kérésük meghallgatásra talált, Péter szabad, ráadásul itt van az ajtó előtt, rálegyintenek a szolgálóra, hogy az nem lehetséges. (Az is lehet, hogy tovább imádkoztak, mert Péter hosszan zörgetett).
Az az apró momentum, hogy a lány beszaladt örömében a jó hírrel és elfelejtette kinyitni az ajtót, alkalmat teremtett arra, hogy az imádkozók hite próbára tétessék: elhiszik-e, hogy Isten megadta nekik, amit kértek. Nem hitték. Vajon mi játszódott le a lelkükben később, az első örömön túl? Bizonyára valamiféle Isten előtti szégyen is keveredett az érzéseikbe, hogy ennyire hitetlenek voltak.
Zakariás esete annál félelmetesebb: Ő - a Péterért imádkozókkal ellentétben - személyesen találkozott Isten angyalával, méghozzá a templomban. Meghallgatta a bátorítást, hogy ne féljen, majd az ünnepélyes, komoly és csodálatos ígéretet, hogy nem egyszerűen utód adatik nekik, hanem a gyermekük rendkívüli személy lesz, akire Isten rendkívüli feladatot és szolgálatot ruház. Ekkor visszakérdezett, hogy "Miről tudhatom én ezt meg?" vagyis honnan tudjam, hogy igaz amit mondasz. Még érvelt is az ígéret ellen, pedig tudhatta, hogy Ábrahám esetében is hasonló csoda történt. Tudhatta, de mégis ösztönös, emberi választ adott, mert teljesen váratlanul, készületlenül érték a történtek. Legtöbben valószínűleg ugyanebbe a hibába estünk volna. Van valami félelmetes abban, ahogy az angyal válaszul egyszerűen bemutatkozik - nincs szükség további bizonyságokra, ha Isten legfőbb küldötte jön az Isten színe elől. Egyedüli bizonyság vagy jel csak a sajátos büntetés lett, ami Zakariást egészen az ígéret teljesedésééig emlékeztette az ösztönös, meggondolatlan szavaira. Az angyal örömhírrel jött, de a kételkedés miatt kénytelen volt fenyíteni. Milyen nagy dolog ugyanakkor, hogy Isten nem változtatott az ígéreten a Zakariás részéről megnyilvánuló hitetlenség miatt!
Ki tudja, hogy mi - ezzel szemben - mi mindenről maradunk le az életben csupán azért, mert egyszerűen nem készültünk fel arra, hogy az imáinkat Isten valóban meghallgatja és megválaszolja!

2013-04-02 - 60. szám