60. Amikor nem vagyunk felkészülve az imáink meghallgatására
Amikor az imák meghallgattatnak, de az imádkozók erre nincsenek felkészülve
Amikor az imák meghallgattatnak, de az imádkozók erre nincsenek felkészülve
„Heródesnek, a
Júdea királyának idejében vala egy Zakariás
nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége
pedig az Áron leányai közül való vala, és
annak neve Erzsébet. 6. És mind a ketten
igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak
minden parancsolataiban és rendeléseiben
feddhetetlenül jártak. 7. És nem volt
nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala,
és mind a ketten immár idős emberek
valának. 8. Lőn pedig, hogy
mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot
végzett az Isten előtt, 9. A papi tiszt
szokása szerint reá jutott a sor, hogy
bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot
gerjesszen. 10. És a népnek
egész sokasága imádkozék kívül a jó
illatozás idején; 11. Néki pedig
megjelenék az Úrnak angyala, állván a
füstölő oltár jobbja felől.
12. És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt. 13. Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. 14. És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; 15. Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. 16. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 17. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. 18. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős. 19. És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. 20. És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.” (Luk. 1,5-20)
12. És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt. 13. Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. 14. És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; 15. Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. 16. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 17. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. 18. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős. 19. És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. 20. És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.” (Luk. 1,5-20)
=o=
„És Péter magához
térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr
elbocsátotta az ő angyalát, és
megszabadított engem Heródes kezéből és a
zsidók népének egész várakozásától. 12. És miután ezt
megértette, elméne Máriának, a János
anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol
sokan valának egybegyűlve és könyörögnek
vala. 13. És mikor Péter
zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevű
szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:
14. És megismervén a
Péter szavát, örömében nem nyitá meg a
kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter
áll a kapu előtt. 15. Azok pedig
mondának néki: Elment az eszed. Ő azonban
erősíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának:
Az ő angyala az. 16. Péter pedig
szüntelen zörget vala: mikor azért
felnyitották, megláták őt és
elálmélkodának.” (Apcs.
12,11-16)
Mindkét esetben komoly hívő emberek kértek valamit Istentől. (Zakariásék esetében ugyan nem olvasunk kifejezetten imáról, de feltételezhetjük, hogy életük egy szakaszában imádkoztak utódért, ha ezt később, a korukra tekintettel esetleg már fel is adták.)
A második esetben Isten ügyéért, az egyik apostol szabadulásáért imádkoztak.
Az elsőben látszólag egy személyes kérés volt a tét, utód egy meddő házasságban, de a végül megszülető gyermekről Jézus később azt mondta, hogy "az asszonyoktól születettek között nem támadt nagyobb nála" (Mt. 11,11), és meghatározó szerepet töltött be Isten művében.
Vagyis mindkét esetben döntő jelentősége volt annak, hogy amit kérnek, az megtörténjen. Feltehetően ezért teljesítette Isten a kérésüket a látványosan megnyilvánuló hitetlenségük ellenére is. Ki tudja ugyanakkor, hogy a mi nem kifejezetten üdvtörténeti jelentőségű kéréseinkből hány hiúsul meg pusztán azért, mert Isten látja, hogy nem hittel kérjük és ezért ugyanolyan meglepetésként, készületlenül érne bennünket kéréseink teljesülése, mint őket a fenti két példában!
Péter apostol esetében szinte komikus, hogy miután imádkoznak érte és kapják a hírt, hogy a kérésük meghallgatásra talált, Péter szabad, ráadásul itt van az ajtó előtt, rálegyintenek a szolgálóra, hogy az nem lehetséges. (Az is lehet, hogy tovább imádkoztak, mert Péter hosszan zörgetett).
Az az apró momentum, hogy a lány beszaladt örömében a jó hírrel és elfelejtette kinyitni az ajtót, alkalmat teremtett arra, hogy az imádkozók hite próbára tétessék: elhiszik-e, hogy Isten megadta nekik, amit kértek. Nem hitték. Vajon mi játszódott le a lelkükben később, az első örömön túl? Bizonyára valamiféle Isten előtti szégyen is keveredett az érzéseikbe, hogy ennyire hitetlenek voltak.
Zakariás esete annál félelmetesebb: Ő - a Péterért imádkozókkal ellentétben - személyesen találkozott Isten angyalával, méghozzá a templomban. Meghallgatta a bátorítást, hogy ne féljen, majd az ünnepélyes, komoly és csodálatos ígéretet, hogy nem egyszerűen utód adatik nekik, hanem a gyermekük rendkívüli személy lesz, akire Isten rendkívüli feladatot és szolgálatot ruház. Ekkor visszakérdezett, hogy "Miről tudhatom én ezt meg?" vagyis honnan tudjam, hogy igaz amit mondasz. Még érvelt is az ígéret ellen, pedig tudhatta, hogy Ábrahám esetében is hasonló csoda történt. Tudhatta, de mégis ösztönös, emberi választ adott, mert teljesen váratlanul, készületlenül érték a történtek. Legtöbben valószínűleg ugyanebbe a hibába estünk volna. Van valami félelmetes abban, ahogy az angyal válaszul egyszerűen bemutatkozik - nincs szükség további bizonyságokra, ha Isten legfőbb küldötte jön az Isten színe elől. Egyedüli bizonyság vagy jel csak a sajátos büntetés lett, ami Zakariást egészen az ígéret teljesedésééig emlékeztette az ösztönös, meggondolatlan szavaira. Az angyal örömhírrel jött, de a kételkedés miatt kénytelen volt fenyíteni. Milyen nagy dolog ugyanakkor, hogy Isten nem változtatott az ígéreten a Zakariás részéről megnyilvánuló hitetlenség miatt!
Ki tudja, hogy mi - ezzel szemben - mi mindenről maradunk le az életben csupán azért, mert egyszerűen nem készültünk fel arra, hogy az imáinkat Isten valóban meghallgatja és megválaszolja!
=o=
Mindannyian ismerjük azt a tapasztalatot, amikor valamiért
imádkozunk, valamit kérünk Istentől, és bizonyára rendelkezünk a
meghallgatás tapasztalatával is, de átéltük már azt is, amikor
Isten valamiért nem adta meg azt, amit kértünk. Ennek több oka
lehet. Például hogy tudja, hogy amit kérünk, az nem szolgálná a
javunkat. De az is lehetséges, hogy nem hittel kérjük, vagyis
magunk sem hisszük igazán, hogy a kérésünk meghallgatásra talál,
és esetleg mi magunk lennénk legjobban meglepve, ha ez mégis
megtörténne. Valahogy úgy, ahogy az a fenti két esetben is
történt.
Mindkét esetben komoly hívő emberek kértek valamit Istentől. (Zakariásék esetében ugyan nem olvasunk kifejezetten imáról, de feltételezhetjük, hogy életük egy szakaszában imádkoztak utódért, ha ezt később, a korukra tekintettel esetleg már fel is adták.)
A második esetben Isten ügyéért, az egyik apostol szabadulásáért imádkoztak.
Az elsőben látszólag egy személyes kérés volt a tét, utód egy meddő házasságban, de a végül megszülető gyermekről Jézus később azt mondta, hogy "az asszonyoktól születettek között nem támadt nagyobb nála" (Mt. 11,11), és meghatározó szerepet töltött be Isten művében.
Vagyis mindkét esetben döntő jelentősége volt annak, hogy amit kérnek, az megtörténjen. Feltehetően ezért teljesítette Isten a kérésüket a látványosan megnyilvánuló hitetlenségük ellenére is. Ki tudja ugyanakkor, hogy a mi nem kifejezetten üdvtörténeti jelentőségű kéréseinkből hány hiúsul meg pusztán azért, mert Isten látja, hogy nem hittel kérjük és ezért ugyanolyan meglepetésként, készületlenül érne bennünket kéréseink teljesülése, mint őket a fenti két példában!
Péter apostol esetében szinte komikus, hogy miután imádkoznak érte és kapják a hírt, hogy a kérésük meghallgatásra talált, Péter szabad, ráadásul itt van az ajtó előtt, rálegyintenek a szolgálóra, hogy az nem lehetséges. (Az is lehet, hogy tovább imádkoztak, mert Péter hosszan zörgetett).
Az az apró momentum, hogy a lány beszaladt örömében a jó hírrel és elfelejtette kinyitni az ajtót, alkalmat teremtett arra, hogy az imádkozók hite próbára tétessék: elhiszik-e, hogy Isten megadta nekik, amit kértek. Nem hitték. Vajon mi játszódott le a lelkükben később, az első örömön túl? Bizonyára valamiféle Isten előtti szégyen is keveredett az érzéseikbe, hogy ennyire hitetlenek voltak.
Zakariás esete annál félelmetesebb: Ő - a Péterért imádkozókkal ellentétben - személyesen találkozott Isten angyalával, méghozzá a templomban. Meghallgatta a bátorítást, hogy ne féljen, majd az ünnepélyes, komoly és csodálatos ígéretet, hogy nem egyszerűen utód adatik nekik, hanem a gyermekük rendkívüli személy lesz, akire Isten rendkívüli feladatot és szolgálatot ruház. Ekkor visszakérdezett, hogy "Miről tudhatom én ezt meg?" vagyis honnan tudjam, hogy igaz amit mondasz. Még érvelt is az ígéret ellen, pedig tudhatta, hogy Ábrahám esetében is hasonló csoda történt. Tudhatta, de mégis ösztönös, emberi választ adott, mert teljesen váratlanul, készületlenül érték a történtek. Legtöbben valószínűleg ugyanebbe a hibába estünk volna. Van valami félelmetes abban, ahogy az angyal válaszul egyszerűen bemutatkozik - nincs szükség további bizonyságokra, ha Isten legfőbb küldötte jön az Isten színe elől. Egyedüli bizonyság vagy jel csak a sajátos büntetés lett, ami Zakariást egészen az ígéret teljesedésééig emlékeztette az ösztönös, meggondolatlan szavaira. Az angyal örömhírrel jött, de a kételkedés miatt kénytelen volt fenyíteni. Milyen nagy dolog ugyanakkor, hogy Isten nem változtatott az ígéreten a Zakariás részéről megnyilvánuló hitetlenség miatt!
Ki tudja, hogy mi - ezzel szemben - mi mindenről maradunk le az életben csupán azért, mert egyszerűen nem készültünk fel arra, hogy az imáinkat Isten valóban meghallgatja és megválaszolja!
2013-04-02 - 60. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése