63. Gondolatok Jónás próféta könyvéről
Jónás könyve mindössze négy fejezetből áll, de nagyon olvasmányos és sok tanulsággal szolgál. Ezekből emelek ki néhányat – a teljesség igénye nélkül:
Három embercsoporttal találkozunk a könyvben abból a szempontból, hogy eredendően milyen ismeretekkel rendelkeztek Istenről, illetve hogyan viszonyultak Hozzá és a felebarátaikhoz:
- a hajósok
- Ninive lakói
- és végül maga a próféta, Jónás

Az Újszövetség ismeretében olvasva a könyvet feltűnhet, hogy mennyire jól illusztrálja a Jelenések könyve 3. fejezetében olvasható (az ún. laodíceai üzenetben megfogalmazott) törvényszerűséget: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jel. 3,15-16)
Ninive lakói egyértelműen a „hideg” kategóriába tartoztak: nem ismerték Istent, távol voltak Tőle és nem is igen keresték. A történelmi feljegyzések tanúsága szerint rettenetes kegyetlenséggel bántak a leigázott népekkel és azok vezetőivel (Náhum 3,1 nem véletlenül nevezi Ninivét „vérszopó város”-nak). A szó bibliai értelmében véve istentelenek voltak.
Jónás valószínűleg esélytelennek ítélte a megtérésüket, talán ezért sem mutatott készséget a nekik szóló üzenet átadására. Emellett úgy is érezhette, hogy a kegyetlenségükkel rá is szolgáltak arra az ítéletre, amit Isten kilátásba helyezett nekik. Ráadásul reálisnak tűnhetett a veszély, hogy ha olyan fenyegető üzenettel látogat el hozzájuk, mint amit Isten rábízott, akkor maga is arra a sorsra jut, mint az asszírok más ellenségei.
Valószínűleg ezen okok miatt döntött úgy, hogy az Isten által kijelölt feladattal és földrajzi iránnyal ellentétes úton indul el.
Isten azonban egy viharral megállította. Ennek kapcsán találkozunk a hajósokkal, akik igen emberségesen viselkedtek a prófétával. Eközben személyes tapasztalatokat szereztek a világmindenséget fenntartó Istennel, Aki még egy hűtlen próféta engedetlenségét is fel tudta használni emberek elérésére. Ezt jelenti az isteni bölcsesség!
Egy tengeri teremtménye révén pedig megmentette a prófétát, aki a hal (cet?) gyomrában időzve belátásra tért, és elindult, hogy elvégezze a feladatát.
Jónás üzenethirdetése eredményesnek bizonyult, és a megátalkodottnak, az üdvösség szempontjából emberileg reménytelennek tartott niniveiek tömegesen megtértek. Ez a fordulat a jelek szerint magát a prófétát is váratlanul érte, és egyáltalán nem örült neki.
Ezzel igazolódott a laodíceai üzenetben foglalt tétel:
- a „hidegeket” (Isten felől tudatlanokat) hamarabb meg tudta ragadni Isten üzenete és igazsága,
- mint azt, aki már ismerte Istent, de nem azonosult annak a Valakinek az értékrendjével és lényével, Akit megismert. Az ilyen embert még Istennek is nehezebb kimozdítani a megrekedt állapotából és magához vonni (Ld. „vajha hideg volnál...” - Jel.3,15)
Milyen szomorú, hogy az egyik legcsodálatosabb jellemzés, ami a Bibliában az Isten lényéről olvasható („te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.” - Jón. 4,2) az eredeti szövegösszefüggés szerint nem fennkölt ünnepélyességgel, szinte himnuszként hangzik el, hanem kifejezetten szemrehányásként!

Mit ért Jónás az istenismeretével, a prófétaként Istennel szerzett tapasztalataival, ha nem tudta csodálni és követni azt a Valakit, Akit megismert, hanem ehelyett elmarasztalta és az egyet nem értésének adott hangot?
Jónás próféta annyira elkeseredett a szolgálatával elért páratlan eredmény láttán (!), hogy egyrészt a halált kívánta (4,3), másrészt konokul kitartott amellett, hogy ez a város megérett a pusztulásra, aminek szerinte be kell következnie, ezért letelepedett és dacosan várta a megígért véget. (Ebben a vonatkozásban János és Jakab kérdéséhez hasonlít: akarja-e a Mester, hogy tüzet hozzanak alá az égből a falura, amely nem fogadta be Őt éjszakai szállásra – és közben nem tudták, hogy minémű lélek van bennük: az Üdvözítőt próbálták szolgálni, érte kívántak bosszút állni, de az ellensége lelkületével tették).
Ekkorra már a hajósok, és a másik csoport, a niniveiek is pozitív változáson mentek át. Már csak egy valakinek volt súlyos, szinte reménytelennek tűnő az állapota: éppen Isten prófétájának. Vagyis igaz a megállapítás, hogy a hidegekkel hamarabb lehet boldogulni, mint azokkal, akik csak a langyosságig jutottak és ezen a ponton elveszítették a hit és szeretet „lendületét” az életükben. Nagy tanulság ez mindannyiunknak!
Jónás megtérésében is tanulhatunk: Ez látszólag a hal gyomrában következett be, ha azonban a történet folytatását szemléljük, joggal támadnak kétségeink, hogy miféle megtérés volt ez? Egy hibát (az engedetlenség bűnét) belátott – ahogy pl. Jákób is röviddel a csalása után a sajátját, hiszen különben nem kaphatott volna bátorító látomást már Béthelnél, a menekülése közben. Mégis úgy tűnik, hogy igazi, az egész lénye és nem csupán egy-egy hibája fölött aratott érdemi győzelemre csak a Jabboknál folytatott küzdelem során jutott, ahol új nevet is nyert Istentől. Nem véletlen, hogy a névadásra ott, és nem előbb, nem 20 évvel korábban került sor Béthelnél. Jákób és Jónás megtérésének útja lépcsőzetes előrehaladást mutat – és talán ez igaz a mi megtérésünkre is. Mi is juthattunk már belátásra egyes kirívó hibáink tekintetében, de ettől még éppúgy nem változunk meg, ahogyan Jónás sem a hal gyomrában szerzett tapasztalattól. Az igazi kérdés az, hogy a megismert Istenben gyönyörködünk-e, és mindent feladva – a sokszor túl nagyra értékelt saját véleményünket is beleértve – azonosulni tudunk-e Vele. Bibliai kifejezéssel élve „felragyog-e nekünk a Krisztus”? (Ef.5,14).
Jónásról nemigen volt elmondható, hogy felragyogott neki Isten szentséges jelleme, amikor Ninive pusztulását várta annak dacára, hogy az Isten üzenete gyümölcsöt érlelt és kegyelmet hozott. Laodíceának sem ragyoghat Krisztus, amikor éppen az ajtó előtt kénytelen állni és zörgetni (Jel.3,20).
Jónás könyve egy Isteni érv elhangzásával fejeződik be, amely arra hivatott, hogy mélyebb belátásra vezesse a langyos állapotban lévő prófétát. Az, hogy ezen a ponton szakad meg a történet, talán arra utal, hogy ha nehezen is, ha utolsóként is, de a prófétánál is megtörtént a kívánatos változás, és végül képes volt általában és nem csak egy konkrét és látványos engedetlensége vonatkozásában Isten szemével látni önmagát és a világot. Az Ő esetében Isten egy egyszerű szemléltetést használt a belátásra vezetés eszközéül: egy komfortot jelentő növény kirendelésével majd elvételével teremtett egy helyzetet, majd egy egyszerű kérdést tett fel.
Vajon mi segít laodíceán és ezen belül rajtunk egyénenként? Istennek biztosan ugyanúgy van útja hozzánk is, a mi lelkünkhöz is, mint ahogyan Jónáshoz, a ninivebeliekhez és a hajósokhoz is volt.

2013-05-17 - 63. szám