... Isten azt akarja, hogy népe ezekben a napokban alázatos szívvel és tanítható lelkülettel vegye számba azokat a megpróbáltatásokat, amelyeken az ősi Izráel átment, hogy útbaigazítást kapjanak a mennyei Kánaánba való bevonulásukra tett előkészület során.” (PP/”A vörös-tengertől a Sínai-hegyig” c. fejezetből)
Világos beszéd. Amikor ezt a szakaszt
olvassuk, azzal az igénnyel tegyük, hogy kifejezetten a korunknak
szóló üzenetet keressük benne. Néhány példa arra, hogy ez miben
ismerhető fel:
1. Az izráeliták a 10 csapás után
lelki tapasztalatokban és földi javakban meggazdagodva mentek ki
Egyiptomból. Volt ellátmányuk az útra és úgy tűnt, hogy Isten
látható jelenlétének oltalma alatt vonulva (tűz és felhőoszlop),
zavartalan útjuk lesz egészen az ígéret földjéig. Minden
szépnek és biztatónak látszott.
→ Ugyanúgy, ahogyan a hívő
élet kezdetén is, amikor
úgy érezzük, hogy mindenre megoldást találtunk, jó
kezekbe tettük az életünket, és mivel Isten szeret bennünket és
mi is Őt, nagy baj nem érhet bennünket. Nem lesznek megélhetési gondjaink, hamar találunk tökéletes, hívő társat magunknak, stb.
2. Isten azonban
nehézségeket, megpróbáltatásokat engedett meg az
út
során:
- Szándékosan zsákutcába vezette őket
a Vörös-tenger és a hegyek között, hogy ismét megmutathassa a
hatalmát – nekik, az egyiptomiaknak és mindazon népeknek, ahová
ennek a híre eljut (l. Ráháb szavai - Józs. 2,10).
- Megengedte, hogy a barmaik
elhulljanak, és hogy emberi számítás szerint ők is az éhhalállal
nézzenek szembe: „Utazásuk közben azonban már három napja nem
találtak vizet. A magukkal hozott vízkészlet teljesen elfogyott.
Semmijük sem volt, amivel a szomjúságukat olthatták volna,
miközben fáradtan vánszorogtak a nap perzselte síkságokon...
Egy hónappal az Egyiptomból történt
kivonulás után ütötték fel első táborukat a pusztában. Készleteik
ekkor kezdtek fogyatkozni.
Alig volt legelnivaló a pusztában, és
a barmaik megfogyatkoztak.”
→ Csalatkoztak kezdeti derűlátó várakozásaikban, mert az Úr másként vezette őket, mint gondolták, ők pedig ezt zúgolódással fogadták. A megpróbáltatások a mi életünkben is megjelennek és nyilván Isten tudtával. Mi hogyan éljük meg ezt? Mi jár a fejünkben olyankor, amikor veszteségeket kell elszenvednünk, és amikor úgy tűnik, hogy a dolgaink könnyebben mentek azelőtt, hogy a hit útjára léptünk volna? El tudjuk-e fogadni földi javaink megfogyatkozását az út során? (vö. „Vándorlás a keskeny úton” c. fejezet az Életünk és munkánk c. könyvben)? Készek és képesek vagyunk-e a végső cél elérése érdekében mindent feladni és minden jelenlegi küzdelmen felülemelkedni, ahogyan Pál apostol is:„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor. 4,17).
→ Csalatkoztak kezdeti derűlátó várakozásaikban, mert az Úr másként vezette őket, mint gondolták, ők pedig ezt zúgolódással fogadták. A megpróbáltatások a mi életünkben is megjelennek és nyilván Isten tudtával. Mi hogyan éljük meg ezt? Mi jár a fejünkben olyankor, amikor veszteségeket kell elszenvednünk, és amikor úgy tűnik, hogy a dolgaink könnyebben mentek azelőtt, hogy a hit útjára léptünk volna? El tudjuk-e fogadni földi javaink megfogyatkozását az út során? (vö. „Vándorlás a keskeny úton” c. fejezet az Életünk és munkánk c. könyvben)? Készek és képesek vagyunk-e a végső cél elérése érdekében mindent feladni és minden jelenlegi küzdelmen felülemelkedni, ahogyan Pál apostol is:„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor. 4,17).
Fel
vagyunk-e készülve vajon
arra
is, hogy akár éhínség,
szomjazás, roppant nélkülözés is várhat ránk – és
mindez próbaként, a szerető Isten tudtával? Az izráelitákon
pontosan ezek a próbák
következtek be, és a végidő győzteseivel kapcsolatban is arra utal a Szentírás
közvetve, hogy meg fognak próbáltatni e tekintetben: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a
nap nem tűz rájok, sem semmi hőség” (Jel. 7,16)
3. Miért engedte meg Isten a megpróbáltatásokat?
„Az Úr megengedte, hogy nehézségek közé kerüljenek, élelmiszerkészletük elapadjon, hogy szívük odaforduljon Hozzá, Aki eddig is Szabadítójuk volt. Ha ínségükben Hozzá kiáltanak majd, szeretetének és gondviselésének kézzelfogható jeleivel ajándékozza meg őket... Szükséges volt, hogy nehézségekkel kerüljenek szembe és nélkülözést viseljenek el. Isten lealacsonyodott állapotból emelte ki és alkalmassá tette őket arra, hogy megtisztelő helyet foglaljanak el a nemzetek között és fontos és szent igazságokat kapjanak.”
→ Átérezzük-e,
hogy Isten bennünket is elkorcsosult, „lealacsonyodott
állapotból emelt ki”, hogy az Ő Fia ábrázatához legyünk hasonlatosak? Vagy ezt azért
túlzásnak éreznénk? Érdemes ezen elgondolkozni... „Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó,
elfelejtkezvén a régi bűneiből
való megtisztulásáról” (2.Pét.1,9)
El tudjuk-e fogadni, hogy a hit csak próbák révén erősödhet, hogy a jellem csak nehézségek közepette fejlődhet, és csak ilyen módon kerülhetünk szorosabb ismeretségbe, közösségbe Szabadítónkkal? Márpedig – ahogyan egykor Izráelnek is – nekünk is pontosan erre van szükségünk: „Hamarosan nyomorúság lesz az egész világon. Mindenkinek törekednie kell Isten megismerésére. Nincs idő a késlekedésre...” „A legjobb, amit tehetünk, hogy szoros kapcsolatba kerülünk Istennel...” (Az utolsó napok eseményei/108 és 110.o.).
El tudjuk-e fogadni, hogy a hit csak próbák révén erősödhet, hogy a jellem csak nehézségek közepette fejlődhet, és csak ilyen módon kerülhetünk szorosabb ismeretségbe, közösségbe Szabadítónkkal? Márpedig – ahogyan egykor Izráelnek is – nekünk is pontosan erre van szükségünk: „Hamarosan nyomorúság lesz az egész világon. Mindenkinek törekednie kell Isten megismerésére. Nincs idő a késlekedésre...” „A legjobb, amit tehetünk, hogy szoros kapcsolatba kerülünk Istennel...” (Az utolsó napok eseményei/108 és 110.o.).
4. Milyen hibát követtek el az
Izráeliták ezekben a próbákban?
„Ha rendelkeztek volna az Úrba vetett hittel mindazok hátterén, amit értük cselekedett, akkor vidáman viseltek volna kényelmetlenséget, nélkülözést és még igazi szenvedést is, de ők csak addig voltak hajlandóak az Úrban bízni, amíg folyamatosan láthatták hatalmának bizonyítékait.” „Csak a pillanatnyi kényelmetlenségeiket és megpróbáltatásaikat látták és érezték, és ahelyett hogy azt mondták volna: 'Nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr, mert rabszolgák voltunk, de nagy nemzetté emel bennünket', az út nehéz voltáról beszéltek, és azon tűnődtek, mikor ér véget fárasztó vándorlásuk.”
→ Csak az ókori Izráelt jellemzi találóan a fenti idézet, vagy bennünket is? „Eddig még nem éheztek, pillanatnyi szükségleteiket pedig el tudták látni, de már féltek a jövőtől..., képzeletben már éhezni látták a gyermekeiket”.
Milyen kár, hogy a hit tekintetében nem vagyunk annyira előrelátók, nem olyan erős a képzelőerőnk, mint akkor, amikor aggodalmaskodunk!
„Ha rendelkeztek volna az Úrba vetett hittel mindazok hátterén, amit értük cselekedett, akkor vidáman viseltek volna kényelmetlenséget, nélkülözést és még igazi szenvedést is, de ők csak addig voltak hajlandóak az Úrban bízni, amíg folyamatosan láthatták hatalmának bizonyítékait.” „Csak a pillanatnyi kényelmetlenségeiket és megpróbáltatásaikat látták és érezték, és ahelyett hogy azt mondták volna: 'Nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr, mert rabszolgák voltunk, de nagy nemzetté emel bennünket', az út nehéz voltáról beszéltek, és azon tűnődtek, mikor ér véget fárasztó vándorlásuk.”
→ Csak az ókori Izráelt jellemzi találóan a fenti idézet, vagy bennünket is? „Eddig még nem éheztek, pillanatnyi szükségleteiket pedig el tudták látni, de már féltek a jövőtől..., képzeletben már éhezni látták a gyermekeiket”.
Milyen kár, hogy a hit tekintetében nem vagyunk annyira előrelátók, nem olyan erős a képzelőerőnk, mint akkor, amikor aggodalmaskodunk!
5. A nehézségek
idején mindig Mózest
okolták, mintha ő vezette
volna őket.
Mintha nem látták volna a felhő- vagy tűzoszlopot, amelyet maga Mózes is követett.
→ Mi vajon kit követünk a földi vándorutunk során? Van nekünk is valamiféle „Mózesünk”, valamilyen emberi tekintély, aki után megyünk, vagy saját hitbeli, lelki szemeinkkel ugyanúgy látjuk és követjük az Urat, ahogyan egykor Izráel tehette? „Tudom, kinek hittem...”
Mintha nem látták volna a felhő- vagy tűzoszlopot, amelyet maga Mózes is követett.
→ Mi vajon kit követünk a földi vándorutunk során? Van nekünk is valamiféle „Mózesünk”, valamilyen emberi tekintély, aki után megyünk, vagy saját hitbeli, lelki szemeinkkel ugyanúgy látjuk és követjük az Urat, ahogyan egykor Izráel tehette? „Tudom, kinek hittem...”
A tanulságok sora természetesen itt
még nem ér véget. Kutassuk ezeket személyesen és közben tartsuk
mindig szem előtt: „Izrael pusztai
vándorlásának történetét Isten végi
2011-09-09 - 10. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése