A strami-híradónak ebben a számában egy olyan esetről szeretnék beszámolni, amelynek személyesen is átélője voltam, és egyszerre jelentett nagyon komoly tapasztalatot a jó Istennel és jelent figyelmeztetést is mindenkinek. Ezen okokból szeretném szélesebb körben is megosztani, és a továbbadására is bátorítok, hogy minél több potenciális áldozatot megmentsünk a csalóktól egy olyan időszakban, amikor sok honfitársunk tervez külföldi munkavállalást, vagy külföldi vásárlást.
Egy barátommal autót akartunk venni egy közös barátunknak. A mobile.de oldalon találtunk is egy alkalmasnak ígérkezőt, ami jó vételnek is tűnt. Szerettünk volna még néhány műszaki adatot pontosítani, de a telefont nem vették fel, e-mailben viszont sikerült elérni őket. Egy nyugdíjas dán házaspár volt az eladó. Kicsit írtak magukról, és a mi kilétünkről is érdeklődtek, amellett, hogy felvetették, hogy készek lehozni Németországba az autót (eredetileg ausztriai elérhetőséggel és papírokkal hirdették, de csak mert oda járnak nyaralni és ott vették, ami miatt ott is volt bejelentve). Inkább angolul leveleztek volna, mint németül, de amúgy minden kérdésünkre pozitív válasz érkezett, és igen készségesnek mutatkoztak mindenben, a papírokat, a rendszámuk ideiglenes használatát, stb. illetően is. Abban maradtunk, hogy nov. 2-án találkozunk Passauban egy hotel recepcióján.
Utóbb azonban - és itt jön a csavar - felvetették, hogy nagy út ez nekik (szerintünk is, mi ugyanis eredetileg Kölnt ajánlottuk találkozóhelyként), nem akarnak úgy járni, hogy lejönnek, mi meg nem megyünk és ők hoppon maradnak. Ezért azt a korrektnek tűnő megoldást javasolták, hogy a Western Union Service szolgáltatás használatával ők is átutalnak egy passaui bankba 3.000 Eurót a saját nevükre, és azt kérték, hogy tegyünk így mi is, és a bizonylat másolatát egymásnak e-mailben megküldve kölcsönösen bizonyságát vehetjük, hogy a másik is ott lesz, a szándéka komoly. Óvatosak vagyunk az ilyen dolgokkal, de ha magának utal az ember, mi baj történhet? Ők 1-2 napon belül meg is küldték a bizonylatuk másolatát, és várták a mienket.
A barátom csak tegnap, pénteken jutott hozzá a dologhoz, és 3 órán keresztül próbálkozott különböző helyeken, de sikertelenül. Egyrészt Magyarországról nem lehet Eurót utalni ezen szolgáltatás keretében, csak forintot, aminek az átváltása külön költség, másrészt részben hivatalosan figyelmeztették, részben barátaitól tudta meg, hogy történtek már visszaélések ezzel a szolgáltatással, ráadásul jellemzően éppen használtautóvásárlással összefüggésben. Az ő sikertelen próbálkozásai közben engem hívott egy rejtett szám. Mint kiderült, alig-alig hallhatóan rossz angolsággal, egy az állítólag 65 éves dán nyugdíjashoz képest lényegesen fiatalabbnak tűnő hang hívott, hogy megkaptuk-e a mail-jüket és hogy hogyan állunk az átutalással. Mondtam, hogy folyamatban van. Majd értesülve a barátom tapasztalatairól és híreiről, egyre valószínűbbnek tűnt, hogy majdnem csalás áldozatai lettünk, közel kb. 850.000 Ft erejéig.
Nem tudtuk mitévők legyünk, mert a dán nyugdíjassal sem akartunk kitolni, ha mégis az lenne az eladó. Finoman jeleztük, hogy rajtunk kívülálló okból nem tudjuk teljesíteni a kérést, de nyugodtak lehetnek, mert megyünk. Innentől kezdve mind nyíltabban agitáltak, hogy utaljunk, egyetlen este leforgása alatt több levelet is küldve. Jeleztem nekik, hogy ha ők tényleg utalták a magukét, akkor innentől már nem tőlünk függenek, hanem mindenképpen jönniük kell (ez ugye az általuk felvetett megoldás lényege), mi pedig úgyis megyünk, ne aggódjanak. De mind görcsösebbek lettek, már át sem látták, hogy mennyire lelepleződtek, amit végül meg is írtam nekik (mellékelem az angolul folytatott levelezést tanulságként). Végül - mivel korábban, amikor a kilétünkről érdeklődtek írtam, hogy adventisták vagyunk és egy lelkészünknek készülünk kocsit venni, - most elérkezettnek láttam az időt, hogy azt is megírjam nekik, bár gonoszul rá akartak szedni bennünket, Isten azzal ahogyan a körülményeket alakította, megmentett bennünket attól, hogy a csalásuk áldozataivá váljunk, nekik pedig jó lenne az agitálással felhagyni, mert ebből már pénzt nem látnak, ellenben bánják meg a tetteiket, mert közel az ítélet.
A tapasztalat tehát az, hogy azáltal, hogy a szolgáltatást nem tudtuk igénybe venni, Isten gondviselése megmentett bennünket ettől a jelentős anyagi veszteségtől. Rendkívüli érzés volt ennek a tudatára ráébredni néhány óra leforgásával később, és közösen átgondolni, átbeszélni milyen közel voltunk hozzá és miként mentettünk meg!
A tanulság pedig az, hogy akkor se utaljunk át pénzt, ha állítólag csak saját magunk vehetjük fel (ld. lenti linkek olyanoktól, akik így jártak pórul), és főként ne adjuk ki a bizonylaton szereplő adatokat idegeneknek, még akkor sem, ha szerintük ezzel kellene igazolnunk bármit is.
További tanulság, hogy ha valami nem sikerül az életünkben (ld. a mi átutalásunk), Isten lehet, hogy valami rossztól kíván bennünket ilyen módon megmenteni, tehát ne bosszankodjunk és ne keseredjünk el.
Az is tanulság, hogy az elérni remélt cél közelsége milyen megkötözötté tudja tenni az embert. Eredetileg ők reméltek bennünket megfogni a jó vétellel, azt remélve, hogy fenntartás nélkül mindenbe belemegyünk, és amikor ez már-már megvalósulni látszott, képtelenek voltak kontrollálni magukat, fenntartani a látszatot, és belátni, hogy nem minket fogot meg a vétel, hanem őket a pénz közelsége - és hibáztak, lelepleződtek.
További példák a netről (érdemes a hozzászólásokat is elolvasni, mert sok esetben külön-külön önálló esetekről szólnak):
(ez utóbbi szinte szó szerint egyezik az esetünkkel, csak a "hangszerelése" más)
Végül a fentiektől függetlenül bevezetem az ajánló rovatot:
A mai igehirdetésem az alábbi linkről tölthető le:
(a jelenlévők értékelték a benne foglalt gondolatokat, ezért bátorkodom közreadni és ajánlani) https://docs.google.com/open?id=0B5tt95OUUYrfbXBqM0N5eVlMNWc
2012-10-27 - 52. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése