13. A vasárnaptörvény az 1880-as években

„Az 1880-as évek során a vasárnap törvénybe iktatása és az ezzel járó üldözés egyre erőteljesebbé és kiterjedtebbé vált. A probléma robbanásszerűen jelent meg 1882-ben Kalifornia államban, amikor a vasárnap-kérdés fő témává vált az állami szintű választásokon. A következmények akkor érték utol az adventistákat, amikor a helyi hatóságok őrizetbe vették W. C. White-ot amiért a Pacific Press nyomdáját vasárnap is üzemeltette.

Noha Kalifornia állam hamarosan visszavonta a vasárnaptörvényt, a hasonló jellegű törvények meghozatalának nemzet szerte érzékelhető fenyegetése a hetednapi adventistákat cselekvésre késztette. Talán a legfontosabb lépésük a későbbi American Sentinel of Religious Liberty (ma Liberty néven ismert folyóirat) 1884-ben történt megalapítása volt abból a célból, hogy a vasárnap törvénybe iktatása elleni küzdelem élén járjon.

Az események helyszíne 1885-ben Arkansas államba tevődött át. 1885 és 1887 között 21, a vasárnap megszentségtelenítésével kapcsolatos ügy volt az államban. Kettő kivételével mindegyikben szombatünneplők voltak érintettek. A hatóságok e két esetben óvadék nélkül engedték szabadon a vádlottakat és ejtették az ügyüket, az adventisták esetében azonban az óvadék 110-től 500 dollárig terjedt az egyes esetekben – ami igen súlyos bírság volt egy olyan korban, amikor egy férfi munkás keresete kb. napi 1 dollár volt.”

(Idézet George Knight "Lest we forget" c. áhítatos könyvéből, az augusztus 14-i szakaszból.)

Az idézet alapján még inkább egyértelművé válik, hogy 1880-as években valóban minden készen állt, minden feltétel adott volt arra, hogy a végső események lejátszódjanak és a történelmünk lezáruljon! Hatályos törvények voltak [az egyes tagállamok szintjén - E.G. White ugyanakkor "nemzeti", azaz szövetségi, központilag hozott, az USA minden tagállamára kiterjedő vasárnap törvényről beszél a vég idején, valamint az ún. egyetemesről, amely az egész világra kiterjed], és úgy látszik, nem is haboztak alkalmazni ezeket.

Hogy mégsem jött el a vég, annak az oka (akadálya) éppen Isten népe volt, a maga készületlenségével. Akkori eleink sajnos nem mutattak hajlandóságot az 1888-as üzenet befogadására, amely az Isten erői oldalán szükséges változást, áttörést volt hivatva kimunkálni: Az akkori adventizmus ismerte és védelmezte Isten törvényét, de Jézus Krisztus sem az életükben, sem az üzenetükben nem foglalta el az Őt megillető helyet. Erre figyelmeztettek a hírnökök, Jones és Waggoner, de nem hallgattak rájuk. Így, mivel hitben felkészületlenek maradtak, Isten megfékezte a gonoszság már akkor is cselekvésre feszülő erőit, ők pedig ugyanúgy visszafordíttattak a pusztába, mint egykor a zsidó nép Kádes-Barneánál.

Most minden jel szerint ismét elérkeztünk jelen történelmünk és az örökkévalóság határára. Erről tanúskodnak a világban általánosan uralkodó állapotok is, de még inkább a próféciákban megjövendölt események, változások bekövetkezése. Hogy milyen tanácsaink vannak arra nézve, mi a teendőnk egy ilyen kritikus történelmi helyzetben, a strami-híradó következő, 14. számában lehet majd olvasni.

Addig is további tanulságokra hívom fel a figyelmet a fenti összefoglaló alapján:

1. Ott és akkor is váratlanul jelent meg, mintegy "robbant be a kérdés". Úgy tűnik, ez Sátán módszere, ami érthető is, hiszen a váratlan és gyors lépéssel eléri, hogy se a társadalomnak se Isten népének ne legyen ideje válasz-stratégiát kialakítani.

2. Az adventistákat - igencsak méltánytalanul - másként, szigorúbban kezelték a földi bíróságok, mint a többi, azonos okból vád alá helyezett embert. Mennyire vagyunk felkészülve lélekben arra, hogy igazságtalanságot, látványosan egyenlőtlen bánásmódot, stb. kell majd elszenvednünk pusztán azért, mert azok vagyunk, akik? Idézze fel ez bennünk annak az emlékezetét, hogy Jézus Krisztus pontosan ezt szenvedte el, csak sokszorta mélyebben előttünk, miattunk, helyettünk!

3. Az akkori körülmények és az események alakulása azt bizonyítja, hogy nem a gonoszság erőin múlik, hogy mikor jön el a vég, hiszen tőlük már régen, több mint 100 éve eljöhetett volna. Nem is az Úron, hiszen Ő "hosszan tűr érettünk..." (2. Pét. 3,9). Egyedül és kizárólag rajtunk múlik! Vajon mennyire érezzük át ennek a súlyát, felelősségét - valamint azt a csodát, hogy Isten milyen mértékben van tekintettel ránk és az üdvösségünkre? Nehogy úgy gondolkodjunk, hogy valaminek még be kell teljesednie, vagy hogy az Úr még vár valamire! Minden és mindenki ránk vár! 

„Akik határozott erőfeszítések helyett egyszerűen a Szentlélektől várják el, hogy cselekvésre késztesse őket, azok el fognak veszni a sötétségben” - (Az utolsó napok eseményei - 137.o.).

2011-09-18 - 13. szám